Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A különleges fehér tea

A fekete tea uralma ugyan még mindig tart, de az egészségtudatos vásárolók zöme már jó ideje inkább zöld teát iszik, sőt aki már hallott a fehér teáról, az előszeretettel fogyasztja azt. A fehér tea sokunk számára azonban még szinte teljességgel ismeretlen.

A fehér tea története az ókori Kínába vezet vissza minket. Mintegy 5000 évvel ezelőtt Shen Nung császár a vidéket járta. Mivel rendkívül bölcs és felvilágosult uralkodó volt, tudta, hogy vidéki utazásai során a helyi patakok, erek vizét jobb, ha csak forralás után kóstolja meg. A legenda szerint épp kézhez kapott egy csészényi forralt vizet, és ebbe a szél belesodort néhány tealevelet. A kíváncsi császár hagyta, hogy a tea megszínezze és megízesítse a vizet, majd megkóstolta és ízlett neki. A legenda szerint így született a tea.

A frissítő és ízletes főzet kultusza hamar erőre kapott Kínában. Lao-ce, a taoizmus atyja úgy vélte, hogy a tea elengedhetetlen része az életünknek, egyfajta elixír. A tea használata folyamatosan elterjedt Kínában, és számos betegség gyógyítására használták.

A fehér tea a Song-dinasztia alatt vált elismertté. A császári udvar - saját privilégiumaként - ilyen teát fogyasztott, s a japán teaceremóniák hatására létrehozták a Song dinasztiáról elnevezett teaszertartást is, ami szintén a fehér teák elkészítéséhez köthető. Ekkortájt kezdték el a fehér teát szárítás után porrá őrölni és úgy felönteni.


 
A fehér tealeveleket adó növény neve Camellia Sinensis. Ennek a növénynek a fiatal rügyein még finom, fehér pihék találhatóak, innen ered a fehér tea megnevezés. Ezt a fajtát főleg Kínában, a Fujian tartományban termesztik, ez az éghajlat ideális számára.

Fehér teát azonban nem csak Kínában, hanem Indiában is nagy mennyiségben termesztenek, akárcsak Japánban és Srí Lankán. A fehér teát csak óvatosan és rövid ideig szárítják, s mivel nagyon kevés beavatkozáson megy keresztül, így magas marad a benne lévő antioxidánsok koncentrációja.

A legjobb minőségű fehér teát gyakorta nevezik Ezüst tűnek is, hiszen ebben a teában kizárólag a rügyek találhatók meg. A növény rügyeinek szedési ideje is korlátozott, általában március 15. és április 10. közötti időszakban gyűjtik be a teának való rügyeket. Az Ezüst tű, azaz a Yin Zhen a legmagasabb minőségű kínai fehér tea. A még ki nem pattant, sértetlen rügyeket kézzel szedik, s csak délelőtt és bizonyos időjárás esetén (esőben, hidegben nem).

Az Ezüst tű mellett még számos másik fehér tea létezik. Többek között ilyen a Shou Mei, a Gong Mei, Bai Mu Dan és a Song Yang.

A fehér teát a világ a XIX. század végén ismerte meg, ekkor kezdték exportálni Kínából, először főleg a szomszédos ázsiai országokba. Rengeteg jó tulajdonságának köszönhetően viszonylag hamar nagy népszerűségre tett szert.

A fehér tea elkészítéséhez 75-80 fokos vízre van szükség, és a teát 5 percig kell ebben a vízben áztatni. Ha megtehetjük, akkor szűrt vízből készítsük a teát, és amikor kész, akkor előmelegített bögrébe vagy csészébe töltsük ki. Az így kapott folyadéknak - az élvezeti értékén túl - számos egészségmegőrző, roboráló tulajdonsága is van.

A kínaiak már igen régóta tudják, hogy a tea segít az egészség megőrzésében. A többi teához képest az alacsony koffeintartalmú és igen magas antioxidáns tartalommal bíró fehér tea pedig még egy fokkal jobb az emberi szervezet számára. A fehér tea csökkenti a vérnyomást, vérhígító hatásának köszönhetően javítja a vérkeringést, segít elkerülni a stroke-ot. Jótékony hatással van a koleszterinszintre. A rendszeres fehér tea fogyasztással csökkenthető a szívinfarktus valószínűsége is.

A fehér tea a csontritkulás és ízületi gyulladás kezelésében is jól alkalmazható. A magas antioxidáns tartalomnak köszönhetően a fehér tea erősíti az immunrendszert, segít, hogy a szervezet kivédje a megfázásos megbetegedéseket és az influenzát. Fluor tartalmának köszönhetően a fogakra is jótékonyan hat.

A fehér teában az antioxidánsokon kívül többek között még kálium, kalcium, magnézium, cink, mangán is található.

Ezek is érdekelhetnek

Friss