 nációja. Szöveg: Cserna-Szabó András){kind=small}
Tény, hogy talán a legnépszerűbb fogás hazánkban a rántott hús, nélküle nincs vasárnapi ebéd. Még mielőtt lenéznénk és gasztrobunkónak tekintenénk magunkat, nézzünk, honnan érkezett hozzánk ez a fogás.
A közkeletű legenda szerint a rántott karaj Joseph Wenzel Radetzky tábornagy által került Lombardiából Bécsbe. Arról a cseh grófról van szó, akinek nevét nem katonai sikerei tették halhatatlanná, hanem id. Johann Strauss Radetzky-indulója, s aki utolsó éveit Milánóban töltötte. Az utolsó vacsora városában már régen csontos borjúkarajból készítették a „Cotoletta alla milanese” című „rántott húst”, és hősünk úgy gondolta, ezt a receptet megfontolhatná az előkelő bécsi közönség is. Így lett a Wiener Küche, vagyis a Bécsi Konyha legismertebb fogása a „bécsi szelet”, vagyis a Wiener Schnitzel (magyarosan olykor vínersnicli).
Vékonyra potyolt borjúszelet (dió, frikandó vagy felsál) lisztben, tojásban, zsemlemorzsában panírozva, forró zsírban kisütve. Egyszerű, de nagyszerű. Ha sertésből készíti, akkor „Schnitzel nach Wiener Art”-nak hívja a művelt bécsi. (Egyes források szerint a rántott karaj még csak nem is észak-olasz találmány, mert oda is Andalúziából került a recept, sőt az andalúzok pedig a móroktól tanulták az „aranyozott hús” receptjét.)
Hogy mindebből hogyan lett nálunk Munkácsy rántott karaj? Örök titok! Mikor (1858 januárjában) Radetzky tábornagy meghal Milánóban, Munkácsy még asztalosinas Békéscsabán. 1865-ben azonban már Bécsben találjuk. Talán ekkor, egy észrevétlen pillanatban csempészi a császárvárosból Pestre az arab-andalúziai-milánói rántott karajt?
A híres magyar írók és költők kedvenc ételeit - újragondolva - megkóstolhatják januártól a
Bártfai Vendéglőben, akár gluténmentesen is!
-(1).jpg)