Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A hazai sört is menteni kell, főleg ha kisüzemi

Lehet marginális témának tűnhet koronavírus-járvány idején, de a 10 év alatt önerőből fejlődő magyar kisüzemi söripar is veszélyben van (jó, ki nem?). A sörforradalom vívmányai - az emberek megismertetése a különböző sörtípusokkal, és ebből minőséget alkotni - azok sziklaszilárdak, de a magyar kis sörfőzdék most szinte bevétel nélkül maradnak.

Húsvét előtt leginkább a tavaszi sörös újdonságokról kellene írni - pl. a nagyok közül a Soproni kihozott egy málnás ale-t, a Dreher egy vörös alkoholmentessel támad, és a Borsodi is nyitott az újdonságokra egy hoplager formájában, a Szent András is piacra dobta a húsvéti nyulas sörpárját -, csak közben a turizmusnak kampó, a kocsmák döntő többsége zárva, a rendezvényeket lemondják, az emberek meg tényleg csak a legfontosabb dolgaik miatt merészkednek utcára.

A kisüzemi sörfőzdék bevételeinek 90 százaléka viszont ebből a szektorból érkezik: erre szakosodott szakboltok és vendéglátóipari egységek, sörfesztiválok szívják fel a hordókat és az üvegesek nagy részét, diszkontba és hiperbe is jut, de egyelőre nem túl sok. A kész söröknek meg nem lehet mondani, hogy várjatok, míg elül a vész, főleg nem a csapra szántaknak. Miközben nem ülnek óriási megtakarításokon, ami pénzt keresnek, azt általában fejlesztésre, bővítésre költik. A január-februári sörös pangás után a piac összeomlott, nyárig lemondták a sörfesztiválokat, erre mondják: gyenge kezdés után erős visszaesés.

Nyilván a nagy sörfőzdék eladásai sem verik az egeket, de nekik van tartalékuk, a külföldi háttér ilyenkor jól jön. Nem csodálkoznék, ha vége ennek az egésznek, akkor mindenki a filléres Arany Ászoktól dülöngélne hetekig.

Addig azonban marad az otthon felhalmozott készlet, a gyors bevásárlás még gyorsabb kitérőjeként a kosárba lopva bepakolt doboz, esetleg egy kósza eltévedés egy sörszakboltba. Vagy akár hátra is dőlhetünk a székben, és úgy is segíthetjük kedvenc főzdénk fennmaradását, mivel szinte mindenki a webre költözött, és akcióznak őrülten. Mást nem tudnak tenni.

Magyarország leginnovatívabb társasága, a Mad Scientist szinte azonnal reagált, és akciót hirdetett. Webshopjuk már jó ideje üzemel, de most 20 százalék kedvezményt adnak szinte minden sörre, kivéve a hordóérlelt őrületeikre, 20 ezer forint feletti ingyenes kiszállítással. Szilágyi Tamás sörfőző és főzdetulajdonos pedig online sörkóstolást is tart. A cikk gondolatainak formába öntője már berendelt pár Meggyes pitét (és még egy tucat másik tételt).

A Monyó sörcsomagokat állított össze, amelyek között van egy "Ments meg egy csapost" témájú is, melynek teljes bevételét a söreiket áruló kocsmáknak ajánlották fel, amúgy 10-25 százalékkal vitték lejjebb az áraikat. Nekik szerencséjük van, mert decemberben indították a netes értékesítést, bár két saját kocsmájukon viszont lakat van.

De nem volt mindenki ilyen szerencsés. A Soroksári úton főző Fehér nyúl még csak tervezte a netes boltot, de a válság hamarabb érkezett. Jó, hát akkor legyen fapados: a Google Docs segítségével már tőlük is lehet rendelni. De az abszolút basic verzió az az, hogy emailben rendezitek le a részleteket, mint mondjuk a nagytarcsai Reketyénél. De sorolhatnánk még a többi, több mint száz főzdét, amelyek nem biztos hogy meg tudják oldani a futárszolgálatot, főleg ha kisebb településeken van a székhelyük. Addig maradnak a még nyitva tartó kocsmák és szaküzletek, vagy az országosan házhozszállító boltok.

A kis sörfőzdék, mint Magyarországon most több tízerer kisvállalkozás, a túlélésért játszanak. Ők is emberek százainak adnak fizetést, de emberek tízezreinek nyújtanak felüdülést és viszik a magyar sör jó hírét szerte a világon.

Szóval ha sört vennél a bezártságban, gondolj rájuk is. Persze mindezt tedd felelősségteljesen, mondani sem kell, és ha teheted, maradj otthon!

Ezek is érdekelhetnek

Friss

18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves