Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

6 étel, amitől durva rémálmod lesz

default user icon
MME
Már napok óta rémálmok gyötörnek? Akkor simán előfordulhat, hogy az éjjeli szenvedés forrása a tányérodon található! Ha ugyanis rosszul választod meg a vacsorádat, annak az álmaid isszák meg a levét...

A Kanadai Egyetem friss tanulmányában 396 diák étkezését és álmait figyelték meg két hétig a kutatást végző szakemberek. A résztvevőknek naponta válaszolniuk kellett az étkezési szokásaikra, a pszichés funkcióikra, az általános egészségi állapotukra, valamint az álmaikra vonatkozó kérdésekre. A kutatók így le tudták szűrni, hogy melyek azok az ételek, amelyek a leggyakrabban okoznak rémálmokat. Íme, a lista! 

1. Sajtok

A tejtermékek triptofánt tartalmaznak, amik beindítják az alvásgátló hormonokat, ráadásul a kutatók azt is megfigyelték, hogy akik alvás előtt sajtot ettek, nagyobb valószínűséggel álmodtak rosszakat. Szóval ha késő este rendelsz pizzát, számolj azzal, hogy egész éjszaka forgolódni fogsz! 

2. Csípős ételek

A tanulmány szerint azok, akik csípős, fűszeres ételeket ettek alvás előtt sokkal nehezebben tudtak elaludni és gyakrabban álmodtak rosszakat. Ennek az az oka, hogy a csípős ételek megváltoztatják az álomképződést a REM fázisban, vagyis a gyors szemmozgás szakaszában. Ezért nem biztos, hogy jó ötlet, ha az esti filmhez fűszeres nachost választasz csípős szósszal...

3. Csokoládé

Mivel a csoki koffeint és cukrot is tartalmaz, nem meglepő, hogy sokkal rosszabbul alszol tőle, ha lefekvés előtt fogyasztod. Viszont a szakemberek arról számoltak be, hogy sokaknál bizarr és zavaró álmokat okoz.

4. Sütik és torták

A kísérletben résztvevők 31%-át üldözték a rémálmok, miután este cukros ételeket, például sütit vagy tortát ettek. Tehát, ha lefekvés előtt egy kis édességre vágysz, mindenképp olyan nasit válassz, aminek alacsony a cukortartalma!

5. Chips

A tanulmányban résztvevők kb. 12,5%-nál okozott rémálmokat a sós, zsíros ropogtatni való. Ráadásul a chips-től egyébként is rosszul alszunk, hiszen nagy mennyiségű mononátrium-glutamátot tartalmaz, ami alvászavarhoz vezethet.

6. Tészta és kenyér

Sok diák azt jelentette a kutatóknak, hogy felkavaró álmai voltak, miután este tésztát vagy kenyeret evett. Ez pedig azzal magyarázható, hogy a szénhidrát a szervezetben glükózzá alakul át, ehhez pedig idő kell a testednek, hogy feldolgozza - különben elbúcsúzhatsz a nyugodt álmoktól!

7 ÉTEL, AMITŐL JOBBAN ALSZOL!>>> 

6 NASI, AMIT ESTE 8 UTÁN IS MEGEHETSZ>>> 

8 ÉTEL, AMIT FELEJTS EL ESTE 6 UTÁN>>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss