Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

5 érdekesség a cukkiniről, amit nem biztos, hogy tudtál

default user icon
MME
A cukkini a nyár egyik legkedveltebb zöldsége. Rántva, töltve, rakottan, vagy tésztának gyakran készítjük. Ám korántsem biztos, hogy mindent tudsz erről a szuperegészséges zöldségről.

A teljes növény ehető

A cukkini a tök, a sárgadinnye és az uborka rokona. Guatemalában és Mexikóban már több száz éve is fogyasztották, Amerika felfedezése után került át Európába is. Nálunk az utóbbi 20-25 évben honosodott meg. A legtöbb rokonával ellentétben, a cukkini esetében a teljes növény ehető, beleérve a héját és a magjait is. Persze bizonyos méret alatt érdemes csak az egészet megenni, mert a nyáron kapható, tölteni való példányoknak túl kemény a héja és a magja is. Nemcsak maga a termés ehető, hanem a cukkini virága is. Legtöbb esetben fűszeres palacsintatésztába forgatva sütik ki, de Mexikóban levest is készítenek belőle, míg az olaszoknál töltik, rántják, illetve tésztára és rizottóba is kerülhet.

8 MENNYEI RAKOTT CUKKINI, AMINEK MINDENKI ELKÉRI A RECEPTJÉT >>>

A legnagyobb része víz

A cukkini 95%-a szöveti víz, amely hozzájárul a szervezet folyadékszükségletének kielégítéséhez. 100 g cukkini energiatartalma 134 kJ (32 kcal). Elenyésző benne a fehérje mennyisége: 100 g-ban 1,5 g. Zsír még kevesebb található benne, mindössze 0,4 g/100 g. Szénhidráttartalma szintén csekély: 5,3 g/100 g.

Vitaminjai közül a C-vitamin (17 mg/100 g), a folsav (33 μg/g), és a béta-karotin érdemel említést. Az ásványi anyagok közül említésre érdemes a mangán, a kalcium, a magnézium, a kálium, a réz, a foszfor és a cink. Élelmirost-tartalmának mennyisége (2–2,5 g/100 g) révén szinte minden étrendbe beilleszthető. Bátran ehetünk belőle, nem okoz puffadást, mint a rostban gazdag ételek némelyike, ráadásul igen csekély az energiatartalma, így a súlycsökkentő diéták ételeiben a "tömeget adó" hozzávaló lehet. E jó tulajdonságai miatt elképesztő változatosságot mutat az elkészítésének módja.

Erre figyeljünk vásárláskor

Cukkini vásárlásakor figyeljünk rá, hogy hibátlan héjú, jó kemény húsú példányokat vegyünk. Ha tölteni szeretnénk, abban az esetben érdemes nagyjából egyforma méretűeket venni. Ha össze szeretnénk főzni valamivel, akkor kisebb darabokat vadásszunk. A vásárlásnál vegyük figyelembe azt is, hogy a kisebb, keskenyebb cukkini íze édesebb, a magvai pedig puhák. Ha a héja fényes, foltosodástól és puhulástól mentes, a kocsánya pedig puha, akkor frissen szedett zöldségről van szó. Ez a legalkalmasabb friss salátákba héjastul vékonyan felszeletelve. Ha a héja már vastagabb, de még könnyen szeletelhető, akkor mehet a grillzöldségek közé vagy a párolt zöldségköretbe. A kemény kocsány régi szedésre, túlérettségre utal.

 

7 CUKKINIFASÍRT, AMIBŐL A HÚSIMÁDÓK IS REPETÁZNAK >>>

Érzékeny növény

Óvatosan kell vele bánni, mert a zsenge termések könnyen nyomódnak, ütésre érzékenyek és gyorsan romlanak. Épen, egészségesen 1-2 napig, hűtőszekrényben pedig 1-2 hétig tarthatók el minőségromlás nélkül. Figyeljünk arra is, hogy ne főzzük túl puhára!

Rengeteg módon elkészíthető

A cukkinit - a tökhöz hasonlóan - nem csak tölthetjük, hanem rengeteg féle ételt készíthetünk belőle. Nagyon jó főzelék, párolva egy kis fokhagymával remek diétás köret, salátában is megállja a helyét, levesnek is elkészíthető, egy botmixerrel összesimítva, némi fűszerrel gazdagítva mártásnak sem utolsó.

Ez a videó négyféle elkészítési módot mutat be. Grillezés, sütés, pirítás, és párolás, melyiket próbálod ki először?

NE CSAK RÁNTSD! SZUPER ÖTLETEK A CUKKINI ELKÉSZÍTÉSÉHEZ >>>

CUKKINIT MINDENBE, MINDENKOR! - 9 SZUPER TIPP CUKKINIHEZ >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss