Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2012. május 14. Magyaros kenyérlángos, Mirza módra

Mint ahogy azt már korábban sokszor megbeszéltük, a legtöbb igazán nagyszerű ételt sokszor a kényszer szüli. Ezek azok az esetek, amikor kigondolunk egy remek fogást a hétvégére, aztán kiderül, hogy nincs hozzá ez, meg az, meg amaz, amit aztán helyettesítenünk kell, és mire elkészülünk, az ételnek ugyan köze nem lesz az eredeti recepthez, de könnyen megeshet, hogy sokszorosan túlszárnyalja azt...

Így történt ez most is, ezen a viharos hétvégén, amikor is valamiféle kenyérlángost szerettem volna sütni, de lehetőleg tejtermékek felhasználása nélkül, mivel sok év után (feltehetően a szülés és a gyermekágy okozta vitaminhiánynak és a kimerültségnek köszönhetően) újra letaglózott a migrén, és a fejgörcsöknek nem használ a tejföl, ami ugye a lángos "kötelező" kísérője. Így aztán valami húsos-magyaros ízesítésen törtem a fejem, majd kipattant a szikra: úgy döntöttem, hogy paprikás-kolbászos-újhagymás kenyérlángost fogok készíteni...

A magyar konyha alapvető élelmiszerei közé tartozik (többek között) a szalonna, a paprika, paradicsom és a hagyma, és lássuk be, ezekből nem nehéz finomat főzni - legalábbis, ha szeretjük ezeket az alapanyagokat. Tehát a tésztán múlik minden, és talán a fűszerezésen. Kenyérlángos receptet nem kellett keresnem, ugyanis van a tarsolyomban egy jól bevált, tepsis recept, de a fűszerezésen sokat töprengtem. Ketchupot nem akartam a tésztára kenni, mert Dorka nem rajong érte, és állítólag a paradicsom felerősíti a pollenallergiát, ezért a paprikakrém mellett döntöttem, és azt hiszem, ezzel új korszakot nyitottunk a kenyérlángosok történetében...

Magyaros kenyérlángos, Mirza módra

Hozzávalók a tésztához: 1,5 dl víz,  1 teáskanál só, nagyobb csipet cukor, 2 evőkanál olíva olaj, 40 dkg liszt, 1 csomag szárított élesztő
A tetejére: 1 evőkanál pizza fűszer, 3 evőkanál Édes Anna (paprika krém)1 csomag szeletelt bacon összevágva, 1 szál paprikás kolbász, 1 csomag újhagyma felaprítva, pici só, reszelt parmezán
Elkészítés:
1.) A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgépben bedagasztjuk, kelesztjük, majd kinyújtjuk, (sütőpapírral bélelt) tepsibe tesszük, megszurkáljuk villával és előmelegített sütőben 200 fokon, 5 perc alatt elősütjük.
2.) Megszórjuk pizzafűszerrel, megkenjük Édes Annával, majd rászórjuk a felkockázott szalonnát, felkarikázott kolbászt, felaprított újhagymát, és picit megsózzuk, a tetejére pedig reszelt sajtot szórunk. Forró sütőben, 200 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük.








A magyaros kenyérlángos sokkal nagyobb sikert aratott, mint bármelyik korábban készített lepény, pizza vagy maga, a töki pompos. A titka valószínűleg a sós-húsos-paprikás-fűszeres ízvilágban és a ropogós tésztában rejlik. Érdemes kipróbálni, most úgyis viharos napok jönnek... :-)

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss