Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2011. márc. 13. Csak derekasan!

A földön egy kis elefánt feküdt. Panaszosan tülkölt felém, mintha azt mondaná, vigyázz, nehogy rámlépj, Dorka zsebéből estem ki! Gondoltam magamban, dehogy lépek rád, kis barátom, ne izguj, és lehajoltam érte.

... aztán úgy maradtam. :-))) Korábban csak filmekben láttam ilyen helyzetet, illetve egyszer a férjem hólapátolás közben maradt így, L-alakban, lehajolva, jajjveszékelve. Amikor megpróbáltam felegyenesedni, olyan fájdalom nyilallt a derekamba, hogy megszólalni sem bírtam, így négykézláb a kanapéhoz másztam, és onnan ordítottam fel az emeletre, hogy jöjjenek már le.
Őszintén bevallom, mindig azt gondoltam, hogy ez a "derekas-téma" a férfiak részéről rendesen túl van "rinyálva", de nem. Valami horror, olyan kellemetlen, és még felkészülni sem lehet rá, hiszen a semmiből csap le az emberre. Szóval kifeküdtem, szó szerint. Nagy szerencsémre Éva ortopéd orvos, így nem kellett találgatnom, mivel tudnám elmulasztani a derékfájásomat. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg attól, amit mondott, de végülis néhány nap / hét? alatt teljesen kiheverhetem az egészet, ha eleget pihenek, és szedem a gyógyszereket... szóval mostantól regényeket olvasok, és mesefilmeket nézek Dorkával, a nagymamák meg főznek nekünk. :-))) Azért nem ilyen vidám az egész, mert úgy közlekedek, mint egy robot, és egész éjjel azon merengtem, hogyan fogom hason megírni az egész részt, anélkül, hogy ne görcsöljön be a hátam? De végül is sikerült, fogadjátok szeretettel! :-)

A következőket Éva sütötte-főzte nekünk, és olyan gondoskodó volt, hogy mindenből több adaggal csinált, hogy a következő napokban se kelljen főznöm...

Palóc gulyás

Hozzávalók: 50 dkg marha hús, 3 evőkanál olaj, 1 fej hagyma, 20 dkg burgonya,  2 sárga répa, 1 csomag zöldbab (fagyasztott) piros paprika, só, őrölt bors, a haráshoz: liszt + tejföl
Elkészítés:
1.) A hagymát kevés olajon megdinszteljük, rárakjuk a húst és fehéredésig pirítjuk, majd lehúzzuk a tűrzől, megszórjuk piros paprikával, sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel, és takaréklángon, lefedve pörköltöt készítünk belőle.
2.) Ha a hús már puha, mellé tesszük a megtisztított, felkockázott burgonyát és hasábokra vágott répát, és felöntjük annyi vízzel, hogy mindent ellepjen a lé.
3.) Végül beletesszük a zöldbabot, és puhára főzzük.
4.) Lisztes tejföllel csomómentesen behabarjuk, ha igényli, sózzuk, borsozzuk, és forrón tálaljuk.

A palacsintát Dorka miatt kértük, mert a Kicsi nagyon szereti a tésztákat és a tejfölös, könnyű husikat. (A paprikás csirke eleve nagy kedvenc.)

Hortobágyi húsos palacsinta

Hozzávalók: 1 kis csirkéből készült paprikás csirke, 12 db sós palacsinta (a tésztát lásd alább), tejföl
Elkészítés:
1.) A paprikás csirkét kicsontozzuk, a levét félre tesszük, a húst apróra vágjuk, 1-2 dl tejföllel kikeverjük, és a palacsintákba töltjük, majd azokat negyedbe hajtogatva kizsírozott tepsibe tesszük.
2.) A szaftot szintén 1-2 dl tejföllel összekeverjük, a palacsintákra öntjük, és a tepsit betesszük a sütőbe, de csak épp annyi időre, hogy átmelegedjen. 

Ez Éva első túró rudija, és bár nem "visel" pettyes ruhát, sokkal jobb, mint az eredeti... :-))))

Óriás túró rudi :-)

Hozzávalók: 50 dkg házi túró, 5 evőkanál cukor, 3 csomag vaníliás cukor (diétázóknak nyírfa cukor), frissen facsart citromlé, reszelt citromhéj, 1 pohár tejföl, 2 dl víz, 1 csomag zselatin
A tetejére: étcsokoládé (3 tábla Bársony Boci étcsokoládé)
Elkészítés:
1.) A túrót összekeverjük a többi hozzávalóval és a vízben feloldott zselatinnal. Fóliával kibélelt őzgerinc formába tesszük, és egy éjszakára a hűtőben pihentetjük.
2.) Másnap tálra borítjuk, és gőz felett megolvasztott étcsokoládéval vonjuk be. A teljes dermedésig a hűtőbe tesszük.  

A gombás palacsinta saját "remekmű", még a lerobbanásom előtti napokból. Nagyon egyszerű, gyors recept, és pihekönnyű ebéd, a gyerekeknek is ízleni fog, érdemes kipróbálni!

Gombás palacsinta

Hozzávalók a palacsintához: 20 dkg liszt, 2 tojás, 5 dl tej, csipet só, 0,5 dl olaj
A gombás töltelékhez: 1 doboz friss csiperke gomba, kevés olíva olaj, só, bors, piros paprika, majoránna, 1 csokor friss petrezselyem
A díszítéshez: tejföl, citromfű
Ekészítés:
1.) A palacsinta hozzávalót konyhai robotgéppel csomómentesre keverjük, és 1 órát állni hagyjuk.
2.) A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, és kevés olíván megpirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk piros paprikával és majorannával, felöntjük egy kis vízzel és puhára pároljuk.
3.) Ha elkészült, friss petrezselyemmel megszórjuk, és a tölteléket a palacsintákba töltjük. Tejföllel, egy-egy szelet gombával, citromfűvel díszítjük.


A házi zsemlém pedig a férjem szerint jobb, mint a bármelyik pékségben kapható zsemle, igaz, talán nem olyan mutatós, de az íze és az állaga kárpótol a szerény külsőért. :-)

Olívás házi zsemle

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 evőkanál olíva olaj, 2 dkg élesztő, só, 3,5 dl tej, 2 evőkanál tejföl
Elkészítés:
1.) Összegyúrjuk, dagasztjuk, kelesztjük a tésztát (kenyérsütőgéppel is lehet).
2.) Lisztezett deszkán átgyúrjuk a tésztát (ha ragad, adjunk hozzá lisztet), és 3 ujjnyi vastagra kinyújtjuk, majd fánkszaggatóval kiszúrjuk.
3.) A zsemléket sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, olíva olajjal megkenjük, és 200 fokon ropogósra sütjük. Kb. 35-40 perc. Nem kell, hogy túl barna legyen!

És még két kép, Veszprémből, a napokban átadott Kolostor parkról, amit tavasszal, ha jó idő lesz, és szépen kizöldül a természet mindenkinek érdemes megnéznie.

Szóval, ha X-Faktor koncertre mentek a Vastag-testvérek szülővárosára, szánjatok időt arra, hogy megnézzétek az 1 milliárt 74 millió Ft-ból épült turista látványosságot... érdemes. :-)

Az mondjuk számomra talány, hogy miért nem áprilisban adták át a parkot, amikor minden virág virítana, és zöldellne a fű meg a fák, de végülis a park sikere nem ezen fog múlni. Őrült nagyot lehet sétálni a Veszprémi Állatkerttől elindulva, hosszú kilométereken át a két szép játszótér, a hatalmas tó, a kis templom, és a számtalan pihenő mellett kanyargó épített ösvényen. Remek piknikhely lehet ez családosoknak, szerelmeseknek, természet barátoknak. :-)

Ezek is érdekelhetnek

Friss