Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2011. júli. 11. Vakációóó

A táskák bepakolva várakoznak a lépcsőházban, én pedig gondolatban kábé ötödször ellenőrzöm a listát - fizikailag leírni és kipipálni ugyanis lusta vagyok -, így aztán marad az ismételgetés.

Tavaly nyáron úgy indultunk útnak, hogy Ká fürdőnadrágját itthon felejtettük, majd amikor indultunk volna csobbanni, és a férjem még mindig derékig a kofferben maratott, Dorkával bekiabáltunk neki az udvarból, hogy meddig tollászkodik még..., majd megbeszéltük, hogy igazából a férfiak azok, akik mindig hosszasan készülődnek, nem mi, nők. Aztán kiderült, hogy szegénynek a fekete fürdőnadrágja helyett egy fekete úszósapkát csomagoltam csak el - mentségemre szóljon, hogy ugyanolyan anyagból készült mindkettő, és amikor a zoknikkal együtt összefogtam, biztos voltam abban, hogy az úszónadrág került be a pakkba.
Így aztán a 40 fokos hőségben ott álltunk a parttól 50 méterre, épp ráláttunk a selymesen hűs zöld balatoni vízre, de gatya nélkül esélytelennek tűnt a csobbanás.
- Boxerben égő lenne? - próbálkoztam.
- Nevicceljmár - így a férjem.
- És a piros zsebes rövidnadrágod? - küzdöttem tovább, és képzeletben az egyik lábammal már a stég alsó lépcsőjén jártam. A gyerek úszógumival a derekán mellettem toporgott.
- Nnnnah, abban fürödj Te, ha olyan jónak látod...
- ... és mi van a nudival? - vihogtam, de a férjem nem volt vicces kedvében.
- Kösz a sapkát, Édesem, jól megszivattál ebben a hőségben! - duzzogott, és láttam, hogy gyorsan tennem kell valamit, mielőtt hőgutát kapunk mindannyian - a víztől karnyújtásnyi távolságra.

Fogtuk magunkat, és úszógatya-vadászatra indultunk. Árultak ám mindent: gumifókát, vízipisztolyt, matracot és horgászbotot, szalma kalapot és műanyag szandálokat, csak nadrágokat nem. Utcáról utcára vonszoltuk magunkat, a hőségtől pipálva, míg hirtelen feltűnt egy fürdőruha árus bódé, az évszázad leggiccsesebb, legrettenetesebb kínálatával. Persze egyikünket sem érdekelte, hogy csíkos vagy kockás darabot kapunk, így egy rémes pálmafás példányt választottunk, szörfös-térdig érő darabot, és megkönnyebbülten a víz felé vettük az irányt. Addigra már Ká is boldog volt, és felszabadultan ugrált a vízben a pálmafás csoda-gatyóban. (Megjegyzem, azóta mindenhová magunkkal visszük ezt a nadrágot...:-))))
 Sosem volt még olyan meleg a Balaton, emlékszem, ki sem akartunk szállni belőle. Este fél 7 volt már, de tele volt a víz, az emberek boldogan mártóztak meg a kellemesen hűs hullámokban.

Mindez tavaly volt, és akkor a rekkenő hőség 4 napig tartott, majd a további 5 napban hirtelen cudar idő lett, 17 fok volt, és folyton esett. Persze, a Balaton mindig szép, így akkor is jól éreztük magunkat, amikor nem tudtunk fürdeni, de nyilván szerencsésebb, ha az ember jó időben tudja eltölteni a szabadságát.

Szóval, megint útra készek vagyunk, táskák bepakolva, és ha minden jól megy, holnap már Balatonfüreden alszunk. Még sosem jártunk itt, csak átutazóban, így nagyon kíváncsian várom már, hogy odaérjünk...

Receptek azonban most is vannak, bár nem az én "fakanalamból" származnak, hanem Ényó konyhájából, aki nagyon belejött a különleges gyümölcslevesek készítésébe. E heti találmánya nagyon szép, és borzasztó finom. Vitamindús, hűsít, és meseszép színe van, érdemes kipróbálni.

Áfonyás szederleves

Hozzávalók: 10 dkg fehér ribizli, 25 dkg áfonya, 25 dkg fekete szeder, 15 dkg szilva, 15 dkg sárgabarack, 1 db vanília puding, 1 csomag vaníliás cukor, 4 evőkanál kristálycukor, késhegynyi gyömbér, 2 dl tejszín, 1 liter tej, 1 csomag fenyőmag
Elkészítés: 
1.) A pudingot 0,5 liter tejjel, a tejszínnel és gyömbérrel megfőzzük, teljesen kihűtjük.
2.) A  gyümölcsöket összeturmixoljuk a maradék tejjel.
3.) Legvégén a pudingot is beleturmixoljuk, jégre tesszük. Pirított fenyőmaggal tálaljuk.

A lecsókrémes palacsinta kicsit a hortobágyira emlékeztet, de annál jóval könnyedebb, nyáriasabb ízű étel. A fotó nem lett szép (pedig a palacsinta Isteni, higgyétek el!), de uszodából jöttünk, mindhárman farkas-éhesen, és senkinek nem volt kedve fényképezni, csak minél gyorsabban mindent megenni...:-))))

Lecsókrémes palacsinta

Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 3 db tojás, só, 7 dl tej, 2 evőkanál olaj, 5 db nagy húsos paprika, 7 db nagyobb paradicsom, 10 dkg reszelt sajt, 1 nagy fej hagyma, 35 dkg darált pulykahús, 2 evőkanál tejföl, kevés olaj, 4 nagy levél bazsalikom
Elkészítés: 
1.) Az apróra felvágott hagymát kevés olajon megdinsztelem,  rászeletelem a paradicsomokat ,  belefőzöm a darálthúst, és a bazsalikomot.Ha félig megfőttl , adom hozzá a felszeletelt paprikákat. Ha megfőtt, leszűröm, a levét félre teszem és összeturmixolom a szárazanyagot. Közben a lisztből, 2 db tojás sárgájából, olajból,  tejből  palacsintatésztát keverek. Legvégén felverem a tojások habját és  a tésztába forgatom, majd megsütöm a palacsintákat. Minden palacsintát vastagon megkenem a krémmel,, feltekerem, tepsibe teszem Tetejére teszem az 1 tojással, kevés főzőlével és 3 ek tejföllel összekevert reszelt sajtot és 200 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöm.


Mielőtt útra kelünk, azonban fogadjátok szeretettel még egy receptemet, ezt én készítettem a napokban, még a szaharai hőség előtt, amikor még a teraszon lehetett ebédelni anélkül, hogy megsültünk volna.

Lecsós-szalonnás rakott pulyka

Hozzávalók: pulykamell szeletek, fél csomag kacsamell felvágott, arasznyi szalonna, só, bors, grillfűszer, paprika, paradicsom
Elkészítés:
1.) A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, mindkét felüket, majd beszórjuk grillfűszerrel. A hússzeleteket kevés olívaolajal megkent jénaiba fektetjük.
2.) Felkockázzuk a szalonnát, és a kacsamell szeletekkel együtt rápakoljuk a hússzeletekre.
3.) Megmossuk és feldaraboljuk a paprikát és paradicsomot, majd szépen elrendezzük a húsokon. Kb. 200 fokon 45 perc alatt készre sütjük az egészet (félidőig ezüstpapírral lefedve). Nagyon finom szaftja lesz, így rizzsel, kovászos uborkával különösen finom. Nem könnyű étel, így este illik egy nagy kört futni! :-)



Mindenkinek kellemes nyaralást kívánunk, a jövő héten újra jelentkezünk!

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss