Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2008. március 20. Sütemények Húsvétra

Bár még én is csak az előkészületeknél tartok, olyan sokan írtatok azzal kapcsolatban, hogy mit süssünk idén Húsvétra a hagyományos sonkás-tojásos tálak mellé, úgy döntöttem, kutatómunkába fogok és írok nektek néhány javaslatot - hátha valamelyikhez kedvet kaptok.

Mivel sokan kerestek kenyérsütőgépben süthető kalács recepteket, rögtön ezekkel kezdeném a sort. Esztétikai szempontból ugyan a hagyományos kalácsok sokkal mutatósabbak, mint a kenyérsütőgépben sült "rokonaik", megértem, miért választjátok sokan a "formakalácsot". Olyannyira, hogy az én gépem is épp most dagasztja a kakaós kalácsunkat. :-)) Hiába, az ember csak beszórja a hozzávalókat a gépbe, és mehet a dolgára: nem kell dagasztani, edényeket összekoszolni, nyújtani, fonni, majd a sütőt figyelni. 3 óra múlva felhangzik a sípszó, és az édes kalácsillat beteríti a házat.

Kakaós kalács - kenyérsütőgépben
Hozzávalók: 3 dl tej, 5 dkg margarin apróra vágott darabokban, 4-5 evőkanál cukor, 1 evőkanál kakaó, pici só, 50 dkg liszt, 1 csomag szárított élesztő
Elkészítés: A hozzávalókat a megadott sorrendben a kenyérsütő gépbe tesszük és "Édes kenyér" programon megsütjük.
(Amint elkészül, pótlom a fényképét!) :-))

Narancsos kalács - kenyérsütőgépben
Hozzávalók: 2 dl kefir, 1 narancs leve és reszelt héja, 2 evőkanál forrázott rumba áztatott mazsola, 3 evőkanál méz, pici só, 45 dkg liszt, 1 csomag szárított élesztő
Elkészítés: A hozzávalókat a megadott sorrendben a kenyérsütő gépbe tesszük és "Édes kenyér" programon megsütjük.
  
(Ha nem kenyérsütő gépben sütjük, akkor szokás szerint dagasztjuk, kelesztjük, megfonjuk, a tetejét tejjel megkenjük, majd előmelegített sütőben, 180 fokon 45 perc alatt megsütjük.)

A következő recept Anyától származik, ez egy hagyományos süteményrecept, amit gyerekkoromban a nagymamám sütött nekünk előszeretettel. Nanuk szelet, ez a neve - és Anya szerint újpetrei lakodalmas sütemény.
Hozzávalók a tésztához: 30 dkg porcukor, 4 tojás, 6 evőkanál hideg víz, 10 dkg liszt, késhegynyi szódabikarbóna, 20 dkg darált dió,  
A krémhez: 2,5 dl tej, 3 púpos evőkanál grízes liszt, 2 csomag vaníliás cukor, 25 dkg vaj, 20 dkg cukrot, 1 tojás
Csokoládé máz: 10 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj
Elkészítés:
1.) Tészta: A 30 dkg porcukrot kikeverjük a 4 tojássárgával és a 6 evőkanál hideg vízzel. Hozzáadjuk a 10 dkg lisztet, a késhegynyi szódabikarbónát, majd a darált diót és a 4 tojás keményre vert habját.
2.) Krém: 2,5 dl tejet öntünk egy fazékba, hozzákeverünk 3 púpos evőkanál grízes lisztet és 2 csomag vaníliás cukrot, majd kásává főzzük, és kihűlésig keverjük. Eztán egy külön tálban kikeverünk 25 dkg vajat, 20 dkg cukrot és 1 egész tojást, és a grízes krémhez keverjük. A kész homogén krémet a tészta tetejére kenjük.
3.) Csokoládémáz: Gőz felett felolvasztjuk a csokoládét és a vajat, majd szépen elkenjük a krémes sütemény tetején. Tálalásig hűvös helyen tartjuk!


Ezt a  süteményt pedig azoknak ajánlom, akik nem szeretnek vagy nem tudnak sütni, illetve kevés idejük van, de mégis szívesen tennének valamiféle édes süteményt az asztalra. Trópusi gyümölcsös házi piskóta.
Hozzávalók: 6 tojás, 30 dkg margarin, 25 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 45 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 2 dl tej, 1 nagy (kb. 50-60 dkg) doboz trópusi gyümölcskeverék konzerv
Elkészítés:
1.) Előveszünk egy keverőtálat, és a margarint habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral.
2. ) Hozzáadjuk a tojássárgákat, a tejet, majd a liszttel elkevert sütőport.
3.) A tojásfehérjékből kemény habot verünk, és ezt is óvatosan hozzákeverjük a tésztához.
4.) Egy közepes nagyságú, mélyebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a masszát szépen belesimítjuk. A konzervet kinyitjuk, a gyümölcsök levét szűrőn lecsepegtetjük, és a gyümölcsöket elrendezzük a tészta tetején. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 45-50 perc alatt készre sütjük a piskótát. (Akkor jó, ha a teteje aranybarna lesz!)


A korábbi kalács receptjeimet összefoglaló naplóbejegyzésemet itt találjátok! >>>

Mindenkinek nagyon szép Húsvéti Ünnepeket, sok piros tojást, a gyerekeknek a Nyuszi látogatását és nagy-nagy csoki majszolást kívánunk sok szeretettel: Ká, Mirza és a Baba :-)

Amennyiben szép, olvasmányos, Húsvétról szóló cikkeket szeretnétek olvasni, javaslom az alábbiakat:

Húsvét, az áldozatos szeretet ünnepe >>>

Híres Mária-jelenések >>> 

A Mátra, mint szakrális hely >>>

40 napos nagyböjt a testi - lelki megtisztulásért >>>

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>      

Ezek is érdekelhetnek

Friss