Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2008. augusztus 19. Szülőnek lenni...

Tegnap volt anyukám 64., és Dorka 1 hónapos születésnapja, így ez a nap duplán is kedves volt a szívemnek. Hála Istennek, Anyukám jó egészségnek örvend, és kivirult az unokájától, Dorka pedig szépen gyarapodik, jelenleg 4300 gramm, és egyre nyúlánkabb kisbaba.

Régebben sosem értettem, mitől fáradtak a kismamák, mikor "semmi más dolguk sincs egész nap, mint hogy babázzanak"? Ma már látom, milyen az, amikor egy gyermekágyas kismamának "semmi dolga sincs"... :-))))) A program minden édesanya számára ismert: szopizás (nálunk olykor egy kis tápszeres segítség is elkél), büfiztetés, pelenkázás (ha úgy adódik, öltöztetés), ringatás-dajkálás, játék a babával, fejés (ha szükséges), sterilizálás - és mire végez az ember, kezdheti előről az egészet - 24 órában. (És akkor még nem beszéltünk az általános házimunkáról, amit senki sem végez el helyettünk... :-))))))) 

Eddig is becsültem Anyát, de most, hogy látom, milyen nagy küzdelem ez az egész, még jobban emelem előtte a kalapom. És minden édesanya előtt. Tulajdonképpen elképzelni sem tudom, hogy a hetvenes években, amikor én születtem, hogyan tudták a nők ellátni a babájukat úgy, hogy nem volt eldobható pelenka, sem popsitörlő kendők, elektromos mellszívó, sterilizálók, cumisüveg melegítők, praktikus babaruhák és kifejezetten csecsemők számára tervezett babaruhák ...
Vajon hogyan boldogultak/boldogulnak azok az anyukák, akiknek ikreik voltak/vannak és több gyermekük? Hogyan látja el egy édesanya a többi gyerekét, amikor éjszaka maximum 2-3 órát alszik egyhuzamban?
Nincs mese, sokkal jobban meg kell becsülni minden kismamát és édesanyát, mert - ezt is Bálint Sándor doktor úrtól tanultam - ők a legfontosabbak a világon.

Természetesen azon túl, hogy Ká és én még csak gyakoroljuk a szülői szerepet, elmondhatatlanul boldogok vagyunk a Picivel, aki napról-napra erősebb, vidámabb és egészségesebb. Azt hiszem, lassan kezdünk összeszokni. Mi is rutinosabbak vagyunk már a napi teendőkben, Dorka pedig toleránsabb és türelmesebb velünk, mint az első napokban. Ő is megtanulta már, hogy Apa és Anya igyekszik gyorsan és hatékonyan, gyengéden ellátni őt, és ha ez nem is mindig sikerül, mindent nagyon nagy szeretettel tesznek érte. Igyekszünk mindent a humoros oldaláról megközelíteni, és segíteni egymást a Pici gondozása körüli teendőkben. És az a vicc, hogy bizony, a mi babánk már tud mosolyogni! Halovány kis "üzenet" ez még, és csak ritkán részesülhetünk benne, de határozottan nekünk szól, és úgy érzem, nincs is szebb ajándék egy szülő számára, mint a kisbabája mosolya. :-))

Dorka nagyon kedves, szemlélődő, csendes baba, aki éjjel, ha felébred, akkor sem ordít, csak halkan dalolászik a kis ágyában. Szerencsére nem hasfájós, bár lehet, hogy az lenne, ha nem itatnánk meg időnként a doktornéni által javasolt édeskömény teával, amit nagyon szeret - így nem is nagyon kell kínálgatni.

Sétálásban is egyre jobbak vagyunk, bár az elején e téren is voltak nehézségeink. Dorka utálta a mózeskosarat, talán azért, mert nem látott ki belőle? Nem tudom. Brigi mondjuk ezt már 4 évvel ezelőtt megmondta, hogy "ha majd babátok lesz, NE mózeskosárban vigyétek sétálni!". Az ember persze hülye, és a saját kárán tanul. Mózeskosárban vittük el... 2 végigsírt séta után aztán fogtuk, és átpakoltuk a Picit az autós ülésbe, ami kompatibilis a babakocsival, és így eredtünk útnak. Az eredmény magáért beszélt: Dorka vidáman nézelődött, majd el-elbóbiskolt, és édesdeden végigaludta a 2 órás sétát a friss levegőn. Azóta is így "utazunk", és mondhatni, ez a napunk fénypontja.

A másik ilyen csudajó program a fürdetés, ami Apa és Lánya közös "szórakozása". Ahogy mondani szoktuk, Ká a "higiéniai manager és stylist", azaz ő fürdeti, krémezi, öltözteti és fésülgeti Dorkát, én pedig az "anyagcsere manager" vagyok, aki az etetését, böfizésért és a pelenkázásért felelős. :-))) Ká elképesztően ügyes, úgy fürdeti a Picit, mintha egész életében csak ezzel foglalkozott volna. Biztosan fogja, finoman nyúl hozzá, és olyan gondosan mossa meg a kis testét és a puha hajacskáját, mintha porcelánból lenne. Dorka pedig csodálattal fürkészi az apja arcát.
Na jó, ha krémezésről van szó, akkor azért a kisasszony időnként hangot ad a nemtetszésének. :-)))

Szóval így élünk mostanában, és bár életünkben nem voltunk ilyen kialvatlanok, ilyen boldogok sem voltunk sohasem. A család a legfontosabb és legjobb dolog az életben. Másképp indul a legborongósabb hajnal is, mert arra ébredünk, hogy van egy elragadó kislányunk, akit a világon mindenkinél jobban szeretünk.  

-------------------------------------------------------------------------------------

És most jöjjön egy kis gasztrománia!

Nem fogok tudni sok recepttel előrukkolni, mert jobbára nagyon naturális ízekben utazom, amióta itthon vagyunk a Picivel. Húsleves, natúr pulykasült, párolt csirke, főtt rizs, főtt krumpli - ilyeneket főzök, hogy tápláló, házi ételek kerüljenek az asztalra, és véletlenül se fújódjunk fel a fűszerektől.

Hagymás fehérpecsenye vajas burgonyával
Hozzávalók: 8 szelet fehér pecsenyének való sertéshús, 3 nagy fej hagyma, kevés olaj, 1 nagy pohár víz, só, bors, steakfűszer
Elkészítés:
1.) A hússzeleteket megmossuk, lecsepegtetjük, majd mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk, steakfűszerrel megszórjuk.
2.) A hagymát megtiszítjuk, félbevágjuk, majd felszeleteljük. Egy kuktában kevés olajon megfonnyasztjuk a hagymát, majd rátesszük a hússzeleteket, és folytonos kevergetés mellett fehéredésig pirítjuk. Felöntjük egy nagy pohár vízzel, majd lezárjuk a fedőt, és 1 óra alatt (omlós) puhára főzzük az egészet. Vajas sült burgonyával tálaljuk.
(A vajas sült burgonyát úgy készítem, hogy felkockázom a burgonyát, 5 percig sós vízben főzöm, majd 1 óra alatt 200 fokon egy jénaiban, vajdarabkákkal megszórva, ropogós-pirosra sütöm.)
 

Kekszes Túró Rudi - tányéron
Hozzávalók: 8-10 db háztartási keksz, 50 dkg túró, 8 dkg porcukor, 1 citrom leve, 15 dkg vaj, pici vanília aroma, 1 doboz (150 g) vaníliás joghurt, 1 csomag vaníliás cukor
A tetejére: étcsokoládé
Elkészítés:
1.) A hozzávalókat (a keksz és a mazsola kivételével) konyhai robotgéppel krémes-habosra összekeverjük.
2.) A kekszet lerakjuk egy jénai aljára, és rásimítjuk a túrót.
3.) Gőz fölött egy kis vajjal megolvasztjuk a csokoládét, és óvatosan a túróra öntjük. Hűtőben hagyjuk megdermedni a csokoládét, majd vízbe mártott késsel felszeleteljük és hidegen tálaljuk. (A csoki eltörhet, így nem igazán vendégeknek szánt csemege, inkább a ház népének való nassolás. :-)))
 

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>      

Ezek is érdekelhetnek

Friss