Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2007. december 5. Kalácsparádé

Karácsony közeledtével Ká és én egyre szívesebben eszünk reggelire vajas kalácsot és kortyolunk hozzá forró kakaót. S bár évek óta bevált kalácsreceptekben utazom, mégis mindig kipróbálok egy-egy újdonságot.

Az alábbiakban összegyűjtöttem a Morzsálóban eddig szerepelt kalács-recepteket, amelyeket Anyukám, Brigi barátnőm és jómagam sütöttem, és arra biztatok mindenkit, hogy ha hétközben nincs is ideje sütni-főzni, legalább Advent vasárnapjain, vagy legkésőbb az ünnepek alatt próbálja ki valamelyiket. :o)


Legutolsó kalácsom "Bécsi kalács" névre hallgat, és az a különlegessége, hogy nem édes! Valószínűleg azért, hogy az omlós tésztához kedvünk szerint fogyaszthassunk reggelire sonkát, sajtot vagy akár egy kis húspástétomot. Természetesen el lehet készíteni édes változatban is, ekkor mindössze 3-4 evőkanál cukrot kell hozzáadni az alaptésztához, és máris kész az édes, fonott kalácsunk! :-)
Hozzávalók: 75 dkg liszt, 1 evőkanál cukor (ha édes tésztát szeretnénk, akkor legalább 3-4 evőkanál cukrot tegyünk bele!), 1 teáskanál só, 2 tojás, 2,5 dl tej, 10 dkg vaj, 4 dkg élesztő, 1 citrom reszelt héja, liszt a kidolgozáshoz
A kenéshez: 1 tojás
Elkészítés:
1.) A hozzávalókat kenyérsütő gépben bedagasztjuk, megkelesztjük, majd lisztezett deszkára borítjuk.
2.) Kettévágjuk: egy kisebb és egy nagyobb darabra. A nagyobb darabból 2 rudat sodrunk, és összefonjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Megkenjük felvert tojással összekevert vízzel.
3.) A kisebb tésztadarabból szintén 3 rudat sodrunk, és copfot fonunk, majd ráhelyezzük a nagyobb kalácsfonatra. Megkenjük a maradék tojással, majd 30 percig langyos helyen pihentetjük a kalácsot.
4.) Közben a sütőt előmelegítjük 200 fokra, és a kalácsot kb 50-55 perc alatt készre sütjük benne.

Brigi fahéjas kalácsa
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 5 tojás, 5 dkg cukor, 20 dkg vaj, 0,5 dl víz, 5 g szárított élesztő
Elkészítés:
1.) Kenyérsütő gépben (vagy hagyományos módon) megkelesztjük a tésztát.
2.) Kinyújtjuk téglalap alakúra. Bőven megszórjuk fahéjas cukorral, feltekerjük, mint egy bejglit, utána pedig betekerjük önmagába, mint egy csigát.
3.) Tepsibe tesszük, megkenjük a tetejét tojássárgájával és így kelesztjük még 1/2 órát. Előmelegített sütőben kb. 180 fokon megsütjük.

Anya óriás mazsolás kalácsa - cserépedényben
Hozzávalók: 1 kg liszt, 1 csapott evőkanál só, 150 g porcukor, 180 g olvasztott vaj, 2 tojássárgája, reszelt citromhéj, 150 g mazsola, 40 g élesztő, tej szükség szerint, tojássárga a megkenéshez
Elkészítés:
1. Az élesztőt kevés forró tejben egy csipet cukorral megfuttatjuk.
2. Kissé megmelegítjük a lisztet, és összekeverjük a megkelt élesztővel, majd hozzáadjuk a sót, a porcukrot, a meglangyosított vajat, a tojássárgát, a reszelt citromhéjat + annyi langyos tejet, amennyit felvesz. Fontos, hogy a tészta inkább kemény legyen, ne lágy!
3. Jól összegyúrjuk a tésztát, és hozzáadjuk a forrázott, rumba áztatott mazsolát, majd meleg helyre tesszük, és duplájára kelesztjük.
4. A megkelt tésztát lisztezett deszkára tesszük, és 3 egyforma részre vágjuk. Minden egyes részből rudakat sodrunk, majd mindhárom rudat összefonjuk. (Épp úgy, mint a hajunkat! :o))
5. A megfont kalácsot kivajazott Pataki tálba tesszük, és kelni hagyjuk.
6.) Megkenjük tojássárgával, megszórjuk durva kristálycukorral, és a hideg sütőbe tesszük. Begyújtjuk a sütőt. Így a Pataki tál a sütővel együtt melegszik fel, benne a kaláccsal. (A Pataki tálat a sütés előtt egy órával célszerű vízbe áztatni, hogy jól megszívja magát.)
7.) A kalácsot rövid idő alatt, kezdetben forró, majd mérsékelt lángon készre sütjük. Ha a kalács teteje túl korán barnulni kezd, takarjuk le sütőpapírral!
8.) A kész kalácsot a tálban hagyjuk kihűlni, majd felszeletelve vajjal, kakaóval tálaljuk.

Anya madárkái (kb. 12-14 db lesz belőle).
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 1 csapott teáskanál só, 6 dkg porcukor, 5 dkg vaj, 3-4 dl tej, a díszítéshez kb. 28 szem mazsola, a kenéshez 1 db felvert tojás
Elkészítés:
1.) Az 5 dkg élesztőt egy pohárba morzsoljuk, megszórjuk egy csipet cukorral, és ráöntünk kb. 1,5 dl langyos tejet. (ezt a hozzávalókban megadott 4 dl tejből vesszük el). A poharat lefedjük az élesztő papírjával vagy egy kis darab fóliával. Az élesztőt megfuttatjuk.
2.) A lisztet egy keverőtálba tesszük, amibe egy mélyedést nyomunk. A mélyedésbe beleöntjük a felfuttatott élesztőt, beleszórjuk a porcukrot, és apránként beledolgozzuk a maradék langyos tejet.
3.) A tésztát kézzel alaposan átgyúrjuk, majd konyhai robotgéppel simára dagasztjuk. Lassan hozzáadagoljuk a megolvasztott langyos vajat, és fényesre gyúrjuk. A tálat letakarjuk egy tiszta konyharuhával, lefedjük egy párnával, és langyos helyen kb. 45-50 percig minimum duplájára kelesztjük.
4.) Lisztezett gyúródeszkán a megkelt tésztából karvastagságú hengert sodrunk, és kb. ujjnyi vastag darabokra vágjuk. Minden darabkából kis rudakat sodrunk, és boggá kötjük.
5.) A bog egyik végén egy fejecskét alakítunk ki, kis csőrrel, és két oldalt 2 mazsola-szemmel. (A madárka fejét meg kell kenni egy kis felvert tojással, úgy könnyebben beleragad a mazsola!) A bog másik felét ujjunkkal szétnyomkodjuk, és késsel 2 oldalról bevágjuk, majd farktollakká alakítjuk a tésztát.
6.) Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a madarakat (egymástól néhány centi távolságra, mivel a madarak a melegben meg fognak nőni), és kissé kelni hagyjuk kb. 10 percig, amíg bemelegszik a sütő.
7.) A madarakat felvert tojással megkenjük, és az előmelegített sütőben, a kislángnál egy kicsit nagyobb lángon kb. 10 perc alatt aranyszínűre sütjük.

 

Duplán fonott kalács
Hozzávalók: 500 g liszt, 1 csomag szárított élesztő, 50 g cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csipet só, 2 tojás, 1 tojásfehérje, 250 ml langyos tejszín, 1 tojássárgája, 1 evőkanál tej
Elkészítés:
1.) Egy mély tálban a lisztet összekeverjük az élesztővel, majd hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, egy csipet sót, a tojásokat és a tejszínt. Bedagasztjuk, majd megkelesztjük a tésztát.
2.) Lisztezett deszkán átgyúrjuk, majd kettévágjuk: 1/3 és 2/3 részekre.
3.) A nagyobbik, azaz a 2/3 részt 3 darabra vágjuk, hosszú (kb.35 cm hosszú) hurkákat sodrunk belőlük, majd a 3 egyenlő vastagságú és hosszúságú tésztahurkát összefonjuk.
4.) Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük a fonatot és a közepébe hosszúkás vájatot nyomkodunk a kezünkkel, amit tejjel összekevert tojássárgával megkenünk.
5.) A maradék 1/3 tésztát szintén 3 részre osztjuk, és a tésztadarabokból vékonyabb hurkákat sodrunk. Összefonjuk, majd a kis kalácsot a nagy kalácsba nyomott mélyedésbe helyezzük.
6.) Az egészet megkenjük tojássárgával, és meleg helyen még egy picit így is kelesztjük.
7.) Előmelegített sütőben 180-200 fokon kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük.
8.) A sütési idő vége előtt 3-5 perccel kivesszük a kalácsot a sütőből és megkenjük 1,5 dl forró tejjel. Elzárjuk a sütőt és a megkent kalácsot visszatesszük a melegbe néhány percre.
9.) Ezután kivesszük, és egy rácson hagyjuk kihűlni. (Ha nem rácsra tesszük, megszappanosodhat a forró gőzöktől az alja!)

Mazsolás kalács cserépedényben
Hozzávalók: 3 dl tej, 50 dkg finomliszt, 5 evőkanál cukor, 2,5 dkg élesztő, 5 dkg vaj, reszelt citromhéj, 10 dkg mazsola, 0,5 kávéskanál só, a lekenéshez 1 dl tej
Elkészítés:
1.) A hozzávalókat beletesszük a kenyérsütő gépbe (vagy kézzel összegyúrjuk), és meleg helyen megkelesztjük.
2.) Miután megkelt, lisztezett deszkán alaposan átgyúrjuk, és 3 egyenlő részre osztjuk a tésztát. Hurkákat sodrunk, és hármas fonással összefonjuk, mintha csak copfot csinálnánk. A tészta végeit összenyomkodjuk, kivajazott római tálba vagy sütőformába tesszük, és megkenjük langyos tejjel. Előmelegített sütőben, 185 fokon 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük.
 

Mindenkinek kellemes sütögetést kívánunk, és arra kérünk benneteket, hogy ha van kedvenc, jól bevált kalács-receptetek, osszátok meg velünk is! Előre is nagyon szépen köszönjük!

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>   

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss