Noha tudtam, hogy a karikagyűrűk hamarosan elkészülnek, levegőért kapkodtam, amikor Ká elővette a pici piros, fehér masnival díszített dobozt. Igen! Mindig így képzeltem el. Eszelős szívverés, elvörösödés, sírvafakadás. Csak néztük a csillogó gyűrűket és meg sem tudtunk szólalni. Sosem gondoltam, hogy a jegybenjárás ilyen sokat jelenthet az embernek.
Érdekes, hogy mindig ÉRZEM a gyűrűt. Hűvös, szolidan bőrhöz simuló, mégis ÉREZHETŐ anélkül, hogy ránéznék. Egyszerre vagyok boldog és büszke, mert ez a gyűrű minden pillanatban azt szimbolizálja, hogy összetartozunk egy életen át. Furcsa, de olyan érzés viselni és Ká kezén látni, mintha MINDIG IS ÍGY LETT VOLNA. Ki érti ezt? Mindenesetre másképp telnek a napjaim, amióta menyasszony vagyok. Kiteljesedtem, boldogabb lettem általa, és egyre többet gondolok az anyaságra és a leendő gyermekeinkre. Persze előbb még fészket kell raknunk és meg kell szervezni az esküvőnket. Egyik sem kicsi feladat, de annál szebb és izgalmasabb!
Közben a kantin sem tétlenkedik, hiszen a családnak ennie kell. Anya mellett ugyan inkább kiskukta vagyok, mint főszakács, de így tanulhat a legtöbbet az ember. Legutóbb Kuruc pecsenyét készítettünk reszelt, hagymás burgonyával. Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja felszeletelve, 1 evőkanál mustár, 1 késhegynyi törött bors, 12 dkg gépsonka, 1 kávéskanál pirospaprika, 3-4 evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj
Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfoljuk, megsózzuk, megborsozzuk, vékonyan megkenjük mustárral, majd minden egyes szeletre egy-egy gépsonkát teszünk. A húsokat félbehajtjuk, és vízbe mártott fogpiszkálóval két oldalán megtűzzük. Paprikás lisztbe forgatjuk a húsokat, majd egy sütőpapírral bélelt, kissé megolajozott tepsire tesszük őket, és forró sütőben (45-60 perc alatt) pirosra sütjük őket. (A húsok tetejét sütés közben meglocsolhatjuk egy kis olajjal.) Párolt zöldborsóval, sárgarépával és burgonyával tálaljuk.
Délután vendégségbe voltunk hivatalosak, ugyanis most ünnepeltük Ká anyukájának a születésnapját. Egy bordó pulóvert és egy piros túradzsekit vettünk ajándékba, valamint egy különlegesen szép dísznövényt, amely hosszú hónapokon át virágzik. Azért esett a választásunk ilyen ősziesnek tűnő ruhákra, mivel Ká anyukája nagyon sokat utazik Erdélybe, hol turistaként, hol pedig azért, hogy a kollégáival beteg gyermekeket gyógyítson. A hegyekben és az erdőkben pedig nyárestéken is sokkal hűvösebb van, mint gondolnánk, ezért remélhetőleg majd nagy hasznát veszi a meleg holmiknak.
Ká unokanővére, nagynénje és Gróf Titusz is jelen voltak az ünnepségen. Grófúr, aki az idén szeptemberben lesz 19 (!) éves, többnyire szundikálással töltötte az időt, de korára való tekintettel elnéztük neki ezt az apróságot. Amúgy szegény egyre ingatagabb. De olyan édes, kedves, szeretnivaló lény. Mindig a közelünkben van, mindenre figyel, minden érdekli. A legjobban persze a finom falatok és a napsütésben való heverészés teszi boldoggá. Valamit azért tudhat ...
Az ajándékozás után nagy meglepetésben volt részünk. Ká anyukája asztalt foglalt az egyik közeli étteremben, és mindenkit meghívott. Egy könnyed, húszperces sétát követően hamarosan már az ominózus asztal mellett üldögéltünk, és mint a japán turisták fotóztuk a terítéket, majd nem sokkal később a fogásokat is. Mindenki minket nézett, elég zsenáns volt a helyzet. Nem szeretem a feltűnést, de nagyon szépek voltak az ételek, így nem hagyhattuk ki. - Bocs, a Morzsálóba kellenek a képek. - magyarázkodtam enyhén vörös fejjel a rokonoknak, a szomszédos asztaloknál ülők pedig csak pillogtak, hogy mi az a Morzsáló?
Ká cigánypecsenyét, az anyukája és a nagynénje spárgával és sajttal töltött pulykamellet és hasábburgonyát, az unokatestvére Erdélyi fatányérost és dödöllét rendelt (itt szeretném megjegyezni, hogy a pincér nem tudta elmondani, mi is az a dödölle, sőt azt sem, hogy végül is a tányéron látható burgonyakorongok mik is valójában), én pedig csőben sült spárgát és párolt rizst kértem. A sültekhez gusztusos salátát, és zamatos balatoni bort rendeltünk. Minden nagyon finom volt, s talán túl sok is. A vacsora legnagyobb kérdése azonban továbbra is a dödölle maradt.
"...egy tál dödölle, ettél-e belőle?" S ha a válasz igen, akkor mondd el nekünk is, miből és hogyan készült!
.jpg)
