11 vágyfokozó étel, amivel édesebb lehet a hétvége!

Nem új megfigyelés, hogy bizonyos ételek és növények serkentik vagy felkeltik a szexuális vágyat. Néha tudatosan, néha csak boszorkányos ráérzéssel olyan ételeket kínálunk szívünk választottjának, amelyek nemcsak főzőtudományunkat dicsérik, hanem serkentik a férfi vágyát is

A férfiak alapvetően szexorientáltak, ami természetes, mert a szex fontos része a férfimivolt megerősítésének. A nőknél (állítólag) nincs ilyen meghatározó szerepe a nemi kapcsolatnak. Ők érzelemközpontúak, számukra a szexuális együttlét az érzelmekről is szól. Ellentétben az urakkal, akiknek ezen a téren is fontos a minél több siker elkönyvelése, a nők nem gyűjtenek trófeákat. A hölgyek számára sokkal lényegesebb, hogy lelkileg rá tudjanak hangolódni az aktusra. Ezért igénylik szeretett párjuktól a hosszú kényeztetést.

A boldog párkapcsolat titka a napi egy szeretkezés?

A kapcsolatok kezdeti szakaszában gyakran és dinamikusan szeretkeznek a párok. Nagyszerű teljesítmény a heti 3-5 nemi aktus, de ez függ az egyének temperamentumától is. Például előfordulhat, hogy egy pár egy nap háromszor szeretkezik egymás után, ám a következő napokban egyszer sem. Ez is teljesen normális. Az az átlagos, ha hetente legalább 2-3 alkalommal ágyba bújunk a párunkkal.

A pasik hétpercenként gondolnak a szexre?

Attól függ, hogy az adott férfi mennyire aktív szexuálisan. Ha minden rendben van, még egy csinos kolléganő látványa vagy egy filmbéli szexjelenet is könnyen felizgathatja. Tény, hogy a férfiak jóval gyakrabban gondolnak a szexre, mint a nők.

alacsonyabb a vágy szerelem nélkül!

Tapasztalat, hogy ha érzelmileg „rendben vagyunk”, a szex is jobban megy, de ez sem igaz minden esetben. Találkoztam boldog, harmonikus kapcsolatban élő párokkal, akiknek mégsem jó a szexuális életük. Ez a legtöbb esetben a hölgyeken múlt, ugyanis számukra nem alapszükséglet a szex.

A nők reggel, míg a férfiak inkább este kívánják a szexet!

Ez hamis kategorizálás. Mindenkinek az életvitelétől függ, hogy reggel vagy este szeretkezne-e inkább. De nem gond, ha az egyik fél pacsirta-, a másik bagolytípus, hiszen az aktusra vonatkozó igényeket viszonylag könnyű összehangolni. Tény, hogy napjainkban a párok inkább este szeretkeznek.

Természetes vágyfokozók

Vannak ételek, amelyekkel természetes módon teheted meghittebbé, izgalmasabbá az együttlétet - összegyűjtöttük az ősidők óta bevált afrodiziákumokat!

A sáfrány 

Gyógyító életelixírként árulták a középkorban a sáfrányt, és csak később vált konyhai

fűszerré. Élénkítő hatása a test minden porcikáját érinti, ezért nevezik az egyik legjobb (és legdrágább) természetes afrodiziákumoknak.

ginzeng

Ellazítja az izmokat, ezáltal javítja a test vérellátását. Mára tudományosan igazolt, hogy merevedési problémákat könnyedén levet orvosolni vele. Azt is bebizonyították, hogy a ginzeng növeli a nemi vágyat, ezért érdemes a nőknek is fogyasztaniuk.

Bormenta

A népi gyógyászat említi a bormenta tea fogyasztását aktus előtt, amely a néphagyomány szerint képes hosszabbá tenni az intim pillanatokat. Fogyaszd teának, vagy illóolaját csöpögtesd kockacukorra!

Gránátalma mézzel

Vágykeltő hatásáról a Káma-Szútra tesz említést, kiváltképp, ha mézzel párosítva. Ez a gránátalma-méz kombináció pár napig rendszeresen fogyasztva megemeli a test tesztoszteronszintjét, ezzel javítja a nem szervek vérellátását, ezáltal fokozza a vágyat.

Petrezselyem

Ha petrezselymet rágcsálsz, észrevétlenül fokozod a nem vágyad, ha pedig a párodnak is adsz belőle, akkor hosszabb ideig élvezhetitek az együttlétet.

Bazsalikom

A hinduk szerint, ha minden nap fogyasztasz friss bazsalikomot, akkor egészséget és termékenységet, és boldog nem életet hozol az életedbe.

Gyömbér

Csípős aromája által serkenti a vérkeringést, és az aktus során szexi hőhullámokat okoz a testben – így serkenti a nemi vágyat.

Szerecsendió

Süss a párodnak tükörtojást, csöpögtess rá mézet, reszelj rá szerecsendiót: ez a bódító ízkombinációt együtt igazi ajzószer!

Osztriga 

Casanova híres receptje ahhoz, hogy mozgalmas legyen a szerelmi életünk: reggelente el kell fogyasztani 50 friss osztrigát. Sajnos ez nálunk nehezen kivitelezhető, de ha valamikor a tengerparton nyaralsz, érdemes kipróbálni. Addig is itthon a friss kagyló is megteszi a hasonló hatást – állítólag igazi fegyver frigiditás ellen is!

Datolya

Ez az édes datolya gyümölcs tele van gyümölcscukorral, ami igazi energiabombát jelent az esti légyotthoz: általa hosszabb lehet a szeretkezés, és az arab gasztrokultúra szerint növeli a spermaszámot.

Csoki

Csók, csoki – már a két szó is összecseng. Ám számos kísérlet bizonyítja, hogy ahhoz, hogy a csoki vágyfokozó hatását érezd és élvezd, cirka 4000 szelet csokoládét kéne megenned. 

Olvass tovább az egészséges életmódról! >>> 

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Magazin