Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

10 dolog, amit végre megtehetsz - hála a karanténnak!

A sok kötelezően otthon töltött idő mindenkinek mást hozott. Vannak olyanok, akiknek megsokasodtak a teendőik, mert az egész családot el kell látni, segíteni kell a gyerekeknek és persze dolgozni is kell mindezek mellett. De vannak olyanok is, akiknek rengeteg idejük felszabadult. Ha az utóbbi csoportba tartozol, ne vesztegesd el az időt, máris mutatjuk, mennyi hasznos dolgot csinálhatsz otthon!

1. Rakj rendet a számítógépeden

Ha sokat használod a számítógépedet és hajlamos vagy össze-vissza menteni a különböző fájlokat, akkor biztosan tudod, hogy mekkora káosz alakulhat ki. Amiben nem csak, hogy nehezen találod meg az éppen szükséges dokumentumokat, de a tárhely is hamar fogyni kezd, mert sok minden akár duplán is el lehet mentve a gépeden. Ezt a káoszt felszámolni nem kevés idő - ami viszont jó hír, hogy most éppen tudsz rá időt szánni, így te is és a géped is fellélegezhettek majd.

2. Rendezd össze az iratokat

Az iratos fiókokkal hasonló a helyzet, mint a számítógépekkel. A hetek, hónapok, évek során rengeteg papír gyűlik össze bennük, amit idő hiányában nem néz át senki, nagy részük csak a helyet foglalja, vagy a káoszt tetőzi, így amire tényleg szükség lenne, azt nehéz megtalálni. Eljött az idő, hogy rendet tegyél köztük - ami már nem kell, dobd ki, a többit pedig rendszerezd például mappákba. Így minden sokkal könnyebb lesz megtalálni!

3. Szabadíts fel helyet

A legtöbb háztartásban vannak olyan „kacatos” fiókok, polcok vagy szekrények, ahová a gyors rendrakás során azokat a dolgokat dobáljuk be, amikre éppen nincs szükség és nem akarjuk, hogy szemelőt legyenek. Ezek a helyek hamar megtelnek és átláthatatlanná válnak. Ezért végül inkább már a nagytakarítások és nagyobb rendrakások idején sem nyitod ki őket, hogy időt és energiát spórolj. Ismerős? Most itt az alkalom, hogy kipakold őket és mindent kidobj, ami már felesleges. Meglátod, milyen sok hely fog így felszabadulni a lakásban!

4. Nézegess régi fényképeket

Nagy eséllyel neked is van egy nagy dobozod tele régi fényképekkel. Most végre tudsz rá időt szánni, hogy nyugodtan megnézegesd őket és nosztalgiázz egy kicsit. Így legalább ezekkel utazhatsz egy kicsit az időben a régi nyaralások, családi rendezvények idejébe. Sőt, ha van kedved, digitalizálhatod is őket!

5. Próbáld fel a ruháidat

A gardróbodra is ráférne egy kis rendszerezés, igaz? Gondolj csak bele, hogy mikor volt utoljára időd arra, hogy az összes ruhádat felpróbáld... Hát most van! Így sokkal könnyebb lesz eldönteni, hogy szükséged van még az adott ruhadarabra vagy sem, és hogy melyik ruháiddal tudod együtt viselni. Átláthatóbbá és praktikusabbá teheted a ruhatárad, mint valaha.

6. Írj és olvass

Neked is van egy csomó könyved, ami olvasatlanul sorakozik a polcodon, mert sosem volt időd rájuk? Most végre előveheted őket, vagy, ha nem jutottak el a boltból a polcodra, rendeld meg őket, mert most annak jött el az ideje, hogy végre belemerülhess egy jó regénybe vagy hasznos szakkönyvbe. Sőt, ha érzel rá affinitást, akár írhatsz is. Bármit, ami jön. A gondolataidat, a terveidet, egy mesét, egy novellát, egy versikét, amit csak szeretnél. Jól fog esni a lelkednek.

7. Tanulj nyelvet

Most végre közelebbről is megismerhetsz egy-egy nyelvet, vagy tovább fejlesztheted a nyelvtudásod. Még pénzt sem kell érte kiadni, remek oktatóvideókat találsz a neten. A telefonodra pedig jobbnál jobb applikációkat tölthetsz le, csak győzz válogatni! És ha később úgy döntesz, hogy érdemes beiratkoznod egy nyelvtanfolyamra, már nem a nulláról kezdesz majd.

8. Mélyedj el valamiben

Mindig is érdekelt a lakberendezés, a kötés, a főzés vagy az origami…? Bármi is legyen az, most kaptál rá időt, hogy egy kicsit jobban elmélyedj benne! Ebben is segítségedre lesz az internet, biztos, hogy találsz olyan anyagokat, amik alapján jobban megismerheted az adott területet és kipróbálhatod magad benne. Egy remek hobbit vagy később akár egy új foglalkozást is nyerhetsz vele.

9. Próbálj ki egy új receptet

Mindegy, hogy mennyire tartod magad jó szakácsnak - lehetsz profi vagy teljesen kezdő is -, de biztosan találkoztál már olyan recepttel, ami megtetszett, de aztán nem foglalkoztál vele, mert túl „nehéz”, „bonyolult”, „időigényes”… Most van időd kísérletezni. Próbáld csak ki bátran! Ha például kenyérért sem szeretnél boltba rohangálni, indulhat a házi pékség

10. Kezdődjön úgy a napod, ahogyan szeretnéd

Mindig is arra vágytál, hogy egy fejedelmi, díszesen tálalt reggelivel kezdhesd a napot, de elkéstél volna a munkából? Vagy lustálkodtál volna még egy fél órácskát az ágyban ébredés után, de nem tehetted meg? Ha home officos vagy, most megteheted, hiszen annyi időt minimum nyertél, amennyit a munkába utazással töltöttel volna. Gondold csak át, hogy miről ábrándoztál a korábbi reggeleken és valósítsd meg!

EZ A 7 LEGEGÉSZSÉGTELENEBB OTTHONI SZOKÁS A KARANTÉN ALATT>>> 

TANULJ A LEGNAGYOBBAKTÓL! – ONLINE FŐZŐKURZUSOK A VILÁG LEGJOBB SÉFJEIVEL KARANTÉN IDEJÉN>>> 

EZEKET FŐZIK A SZTÁROK A KARANTÉN ALATT>>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss